Rosszul estek a szavai, nem
kifejezés. A szemem könnybe lábadt, mindent elrontottam, ismét. Már az első
napon ilyeneket mondanak a munkatársaim... Mennyi mindent rontottam el? Egyedül akartam idejönni, amikor az a valami bármelyik percben megtámadhatott volna, eltitkoltam az információkat, bár abba benne van az is, hogy Griffin nyomozó ígyis úgyis beszélt volna a nővel. Még mindig nem csináltam semmit, csak álltam és néztem magam elé. Nicknek teljesen igaza van, sok mindenben hibáztam, így a jövőben ezeket ki kell majd javítanom. Miután alaposan végiggondoltam a dolgokat lemásztam a fáról. Már csak tíz méterre voltam a földtől, amikor megcsúszott a lábam a fa törzsén és zuhanni kezdtem a föld felé. A szám ismét egy hangos sikoly hagyta el, rettenetes volt arccal a föld felé zuhanni. Egy nagy puffanással értem le a földre. A kezem magam mellett volt, a fejem pedig el volt fordítva. A szemem szorosan összecsuktam, csak akkor nyitottam ki, amikor már biztos voltam benne, hogy nem eshetek nagyobbat. A kezemre támaszkodtam és próbáltam felállni, nem gondoltam arra, hogy a szívem ezerszer gyorsabban ver, vagy, hogy a kezemen felszakadt a bőr a fa kérge miatt, csak haza szerettem volna menni. A földön térdeltem, amikor dobogást hallottam az ösvény felől, nem sokkal később Griffin nyomozó bukkant fel.
- Stella, jól van? - guggolt le velem szembe.
- Igen, megvagyok. - sóhajtottam.
- Mi történt? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Csak... Burkhardt nyomozó talált egy nyomot, idejöttem, de megcsúsztam a fa kérgén, miközben jöttem le. - magyaráztam.
- Megütötte valamijét? - kérdezte, miközben felsegített a földről.
- Nem, jól vagyok. - bólintottam.
- Jöjjön, elkísérem az autójához! - karolja át a vállam, amikor látta, hogy nem vagyok valami stabil.
Griffin nyomozó egészen az autómig kísért, közben a vállam fogta, nehogy elessek. Még mindig az volt a szemem előtt, hogy zuhanok a föld felé, ezért, amikor odaérek a földre, megugrok. Nick a többi rendőrrel beszél, amikor meglát Griffin nyomozóval aggodalom szalad végig az arcán. Amikor elér a tekintetem a szeméig, újra visszhangozni kezdenek a szavai a fejemben. Elvesztettem a "bizalmát", nem is tudom, hogy ezek után tegezhetem-e még, vagy a szavai egyenlők voltak azzal, hogy újra idegenekként indulunk? Beszélnem kell vele, több dologról is, de nem most. Előhalásztam a kocsi kulcsom a zsebemből, ami nehezen ment, mert eléggé remegett. Hogy fogok így vezetni? A válasz óvatosan...
- A biztonság kedvéért délután még felhívom magát! - mosolyodik el kedvesen.
- Rendben, köszönöm, hogy elkísért. - mosolyodtam el lágyan és beültem az autómba.
Már az sem zavart, hogy tiszta sár lett a nadrágom a földtől, vagy, hogy a kezemből szivárog a vér, csak haza szerettem volna menni. Éhes voltam, izzadt és fáradt, és ezt mind egy nap miatt. Folyton Nick járt a fejemben az út során, nem tudtam kiverni onnan az aggódó arcát, amikor meglátott, ahogy a csalódott hangját sem. Nem tudom, hogy melyik esik rosszabbul, amit mondott, vagy ahogy mondta. Nem haragszom rá, mert ez lényegében az én hibám. Csak miattam mondott ilyen dolgokat, csak az én tetteim vezettek el minket idáig. Valójában Griffin nyomozó miatt nem mondtam el Nicknek, hogy beszéltem Mrs. Leavy-vel, bár jobban belegondolva ő arra célzott, hogy azt ne kössem Nick orrára, hogy nem voltam jelen a kikérdezésnél. Mindenesetre nem akartam az orrára kötni azt sem, hogy mit is beszéltem a feleséggel, úgy gondoltam az csak ránk tartozik. Lefordultam a házam utcájába és begurultam a garázsom elé. Nem álltam be, mivel lehet, hogy ma még mennem kell valahova. A kezemben a kocsi kulccsal léptem be a házba. A kulcsokat a szekrényre tettem és visszasétáltam az autómhoz. Gondoltam ideje lenne kipakolnom, elvégre nem vihetem magammal mindenhova a kiskori képeim egy dobozban és az összes ruhám, valamint csak egyszer kell ezt az igazán megerőltető dolgot megtenni. Felnyitottam a csomagtartót és a kezembe vettem az egyik papírdobozt. Nem szerettem pakolni, mindig is utáltam, ha valahova nyaralni mentünk, vagy esetleg több napra mentünk az iskolával kirándulni. A nagy táskák, dobozok, minden emlék egy helyen, nem én vagyok... Bedobtam a dobozt a nappaliba és visszamentem a következőért. Ezt addig ismételtem, ameddig volt csomag. Az utolsó dobozom sikeresen szétszakadt a csomagtartóban, valószínűleg egy rakoncátlan kés tehette, de ez ügyben még nyomozok...
- Látom kezded otthonossá alakítani a helyet. - hallottam egy ismerős hangot magam mögött.
- Nick, nem számítottam rád! - fordultam felé meglepetten.
- Tudom, nem szoktam bejelenteni, mikor hova megyek. - nevet kínosan. - Csak bocsánatot szerettem volna kérni tőled, nem akartalak megbántani, én nem is értem, miért mondtam olyanokat. - sétál közelebb hozzám.
- Nem történt semmi. - füllentek egy műmosollyal az arcomon.
Nem számítottam rá, hogy ide fog jönni. Azt hittem ezentúl "feszült" lesz közöttünk a hangulat. Kedves tőle, hogy bocsánatot kért, nekem sem ártana.
- Én is elnézést szeretnék kérni, túl figyelmetlen vagyok mostanában... - hadartam meggondolatlanul.
- Figyelmetlen? Miért? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Ö... hát, tudod, ez az új környezet, új munkatársak, távol vagyok a családomtól, kicsit elvonta a figyelmem. - próbáltam magam kibeszélni a dolgokból.
- Értem, jut eszembe, meg szerettelek volna hívni
vacsorázni. – mosolyodott el, nos, nem kifejezés, hogy mennyire meglepett ezzel
a mondattal.
- Vacsorázni? Miért? –
kérdezem zavartan.
- Megmentettél. – tárja szét a
karjait, olyan „ez egyértelmű” stílusban.
- Az előtt pedig te engem, nem
tartozol érte egy vacsorával. – rázom a fejem.
- De én ragaszkodom hozzá,
ebben az is benne van, hogy meséltem az esetről a barátnőmnek, Juliette-nek és
mindenáron megakar téged ismerni és köszönni, amit az imént én is. – vakarja
meg a tarkóját.
Szóval van barátnője. Nem is értem, miért gondoltam
azt, hogy nincs, végül is olyan szemekkel, mint Nicknek van, jó sok lányt meg
lehet szerezni. És most én magamban a szeméről
tárgyalok... szuper.
- Ö... hát, rendben legyen. –
megyek bele végül.
- Szuper. – mosolyodik el
ismét.
- Mikor gondoltátok ezt megejteni?
– kérdezem.
- Majd küldök egy SMS-t. –
legyint.
- Rendben. – bólintok.
- Akkor én megyek is, csak
ennyit szerettem volna mondani. – mondja nyugodt hangon, de látszik rajta, hogy
zavarban érzi magát. – Még egyszer bocsánat a viselkedésem miatt. – fordul vissza
a felhajtótól.
- Semmi gond, akkor helló,
Nick! – mosolygok és meg sem várva az egyéb reakcióját besietek a házba.
Miután becsuktam az ajtót
magam mögött egy hangos sóhajt engedek el. Majdnem elszóltam magam, hogy miket
látok, aztán pedig a szemére gondoltam, normális vagyok én mostanában? Kivertem a fejemből a buta
gondolatokat és a pakolásra összpontosítottam. A kezem a nadrágom zsebébe
csúsztattam, hogy ki tudjam venni a telefonom, de az üres volt. Hol hagyhattam
el? Talán, amikor leestem a fáról kiesett a zsebemből? Igen, biztos ott lesz.
Mielőtt elindultam volna vissza a fürdőbe mentem. Most már muszáj lesz
lezuhanyoznom, ha „reggel” nem volt rá időm. Levettem a piszkos ruháim és a szennyes
kosárba tettem, majd beálltam a zuhany alá. Percekig nem csináltam semmit, nem
gondoltam semmire, csak élveztem a meleg vizet, ami folyt a testemre. Olyan
nyugodt volt most minden, ennek köszönhetően felesleges dolgokkal telt meg a
gondolatom, mint például, amit ma láttam. Nem őrültem meg – legalábbis szerintem
– tudom, hogy mit láttam. Nick különösen nézett az alakra, aki felette
helyezkedett el, már szinte azt gondolnám, hogy ő is látja, de ez szinte
lehetetlen, mert biztos vagyok benne, hogy megemlítette volna, ha már neki nem
vált természetessé. Feleszméltem a gondolkozásból és megmosakodtam, majd
kiléptem és egy törölközőt magam köré tekerve a nappaliba battyogtam. Rutinosan
nyitottam ki a hűtőt, amit már egyszer megtettem, de az éhségem miatt még
egyszer megtettem, de ismét csak az üres polcok tárultak elém. A csengő éles
hangja taszított vissza a valóságba. Kicsit vonakodva, de az ajtóhoz mentem,
majd úgy nyitottam ki, hogy a testem az ajtó mögött legyen, mivel csak egy
törölköző takarja a testem.
- Stella, aggódtam maga miatt,
nem vette fel a tele... – kezdte Griffin nyomozó, de megakadt a mondatában.
Észrevette, hogy csak egy törölköző van rajtam, szóval elég kínos volt a dolog.
- Igen, elhagytam valahol a
telefonomat, szerintem ahogy leestem a fáról kieshetett a zsebemből. –
mosolyogtam kínosan.
- Ö... ez esetben elnézést,
hogy zavartam. – kalandozott a „dekoltázsom” felé a tekintete, de a
torokköszörülésem után újra a szemembe nézett.
- Semmi baj. – mondtam magasabb
hangon, mint kellett volna.
- Akkor én megyek is, viszlát!
– mondta zavartan, majd intett és elsietett.
Kuncognom kellett a
zavarodottságán. Annyira zavarban volt, hogy nem tudott hova nézni, pedig én
voltam az, aki egy szál törölközőben volt... Megráztam a fejem és becsuktam az
ajtót, majd a szobámba siettem. Az ágyamon még mindig ott volt a nagy kupac
ruha, amit a telefonom megkeresése után fogok eltakarítani innen. Kivettem
belőle pár darabot és felkapkodtam, majd a tükörbe néztem.
Felkaptam a tornacipőm és
magam után bezárva az ajtót az autómba ültem. Meg sem álltam egészen a
városhatárig, ahol már senki sem volt, mintha pár órával ezelőtt semmi sem
történt volna ott. Pedig nagyon is történt. Egészen addig mentem, ameddig
tartott az út, majd leállítottam a motort és gyalog folytattam az utat. A fa
elé érve elkaptak az emlékek, amit Nick mondott, ahogy zuhantam le, az az arc,
minden. A hideg futkosott a hátamon, amikor elkezdtem körülnézni a földön, de
nem találtam a fehér készüléket. Egészen elmentem addig, ahol éppen akkor
parkoltam, de sehol sem találtam. Fél óráig keresgéltem, már vagy 3x megtettem
ugyan azt az utat nekidőltem az autómnak és gondolkoztam, hol lehet a
telefonom? Hol jártam még? És ekkor felnéztem a fán lapuló fészekre, magamban
fohászkodtam, hogy csak ott ne legyen, bárhol máshol lehet, csak ott ne, de
minden lehetőség kiesett, már csak az a lehetőség maradt. Elindultam hát a
fához, remegtek a kezeim, próbáltam megnyugodni, de nem sikerült. Előjött az
arc, amit akkor láttam, amikor megtámadott. Vajon
lehetnek még? Futott végig az agyamon. A kezem a fa törzsére helyeztem és
elrugaszkodtam a földről, ennyit a tiszta ruháról, nem gondoltam, hogy ilyen
piszkos lesz ez a munka. Nem néztem le, hogy még véletlenül se fogjon el a
tériszony, csak magam elé néztem és lassan, de biztosan haladtam felfelé. Pár
centivel a fészek alatt hallottam valamit, nagyon hangos szuszogást. Mintha
valaki éppen aludna a fészekbe. A szívem a torkomban dobogott, amikor
bekukucskáltam, és levegőt sem kaptam, amikor megláttam egy tollas, nagy csőrű,
iszonyatosan nagy testű madárfélét a fészekben. Pislogtam. Pislogtam egyet,
pislogtam kettőt, pislogtam nagyot, kicsit, de amikor kinyitottam a szemem
ugyan azt láttam. Szóval ébren vagyok, nem képzelődök, tényleg valódi. Lenéztem
a földre és megláttam a telefonom. Ez az, ami kell nekem. – futott végig az
agyamon a gondolat. Fél kezemmel benyúltam a fészekbe, a másikkal pedig
szorosan tartottam a fából kiálló részt, nehogy leessek. Tetszett az az érzés, hogy a
halál szélén állok, hogy bármikor felkelhet az a madárféle valami és
megtámadhat. Nyújtózkodtam, de nem akart sehogy sem elérni odáig a kezem. Már
kezdtem azt hinni, hogy nem is fog, de amikor elkezdett rezegni a készülék
valamivel közelebb került hozzám. A levegőt visszatartottam és felnéztem az
alvó madárra, nem ébredt fel, még nem. Sietősre vettem a dolgot, közben egy
telefonszám villogott a képernyőn. Nem tudtam, hogy ki az, legalább Griffin
nyomozó és Nick telefonszámát elmenthettem volna, de az én agyamban legkevésbé
volt ez benne. Elrugaszkodtam és a kezembe kaptam a készüléket, majd sietősem
kezdtem lemászni a fáról. A felénél a zsebembe tettem a már nem rezgő telefont,
így két kézzel tudtam fogni a fát. A kezem már fájt, az a seb is felszakadt
ismét, amit nemrég ejtettem esés közben. A vér rajtamaradt a fán, aminek a
nedve csípte a kezem, ezért felszisszentem a hirtelen jött fájdalom miatt. Egy
hangos sikítást hallottam a fészek felől. Na
most ébredt fel, szóval Stella, fuss az életedért, vagy meghalsz! –
biztattam magam. Leugrottam az utolsó pár méterről és az autómig futottam.
Kinyitottam és a villámot megszégyenítő gyorsasággal pattantam be az autóba.
Beindítottam a motort, de nem tudtam elindulni, ugyanis a madár a
motorháztetőmre ugrott. Elsikítottam magam és rátapostam a gázra. A valami
lezuhant az autómról, én pedig a sebességkorlátozással nem foglalkozva
kifordultam a főútra. A kezem remegett, hangosan vettem a levegőt, ismét borzasztóan
megijedtem. Ezt már el kell mondanom Nicknek, persze nem azt, hogy egy madár
támadt rám, hanem azt, hogy van még egy vadon élő alak. A vérem illatára kelt
volna fel? Mert ha igen, akkor eléggé veszélyes lehet a madárka... Céltalanul
vezetgettem a városban, valamilyen étterem, vagy bevásárlóközpont után kutatva.
Megpillantottam egy gyorséttermet, ami előtt le is parkoltam. Felkaptam az
anyós ülésen lapuló pénztárcám és kiszálltam az autóból. Bezártam és a zsebembe
tettem a kulcsot. Belöktem az ajtót és rögtön megcsapott a friss étel illata. A
hajam még nedves volt a nemrég vett zuhany miatt, enyhén a szemembe is lógott.
A pulthoz sétáltam és várakozóan egy szőke hajú lányra néztem.
- Jó napot, mit adhatok? –
mosolyodott el végül.
- Szia, egy sült krumplit kérek
és egy hamburgert, hozzá kólát. – adtam le a rendelésem.
Miután bepötyögte a gépbe
közölte az összeget, amit előkotortam a pénztárcámról és a pultra tettem. Pár
percet álltam és vártam az ételekre, majd a kezemben egy tálcával leültem az
egyik asztalhoz. Kezdtem megnyugodni, annak ellenére, hogy sok kérdő pillantást
küldtek felém a bent tartózkodók. Nem törődve a még mindig vérző
kezemmel kezdtem el falni az előttem levő ételt. Egy mondat töredékét hallottam
az előttem levő asztaltól.
- Ezek az éhenkórász
dúvadak.... borzasztók... – majd hátrapillantott rám.
Felemeltem a fejem és
szembenéztem az illetővel. A haja ki volt vasalva, oldalra volt tűzve egy piros
csattal. Megrázta a fejét és visszafordult az asztala felé, nekem pedig
egyfolytában az járt a fejemben, hogy mi a fene az a dúvad? Vagy csak rosszul
hallottam? Még az étteremben is ilyen dolgokkal kell foglalkoznom, na ez a
borzasztó! A gondolatomból egy fiú rángatott ki.
- Szia, ne haragudj, hogy csak
így iderontok hozzád, de láttam a sebed, nálam pont van egy sebtapasz,
szeretnéd, hogy odaadjam? – ült le velem szembe mosolyogva.
- Szia. – köszöntem, de még
nem fogtam fel teljesen, amit erős angol akcentussal mondott. – Ö... szerintem
nem lenne erre elég egy sebtapasz, de jobb a semminél, szóval igen. – fejtettem
ki a dolgot hangosan.
- Rendben. – nevetett fel.
Elővette a kabátja zsebéből a
kis sebtapaszt és felém nyújtotta. Letettem a kezemben levő hamburgert és
elvettem tőle a tárgyat. A kezemre nézve szembetaláltam magam egy igen nagy és
mély sebbel, ami enyhén vérzett. Erre bizony nem lesz elég az az egy sebtapasz,
de kedves volt ettől a fiútól, hogy ideadta. Rátapasztottam a sebre és
mosolyogva felnéztem rá.
- Köszönöm. – mondtam ki végül a „bűvös szót”.
- Igazán szívesen. – mosolyodott el ő is. – Megtudhatom a
neved? – kérdezte érdeklődve.
- Stella Easel, hát a tied? – kérdeztem udvariasságból,
bár egy kicsit érdekelt a neve...
- Jack Morris. – válaszolt.
- Hát, Jack, örülök, hogy megismertelek! – nyújtom fel az
„épp” kezem.
- Szintén! – rázza meg. – Már bocsánat, hogy rákérdezek,
de láttam a pisztolyt az öveden, talán rendőr vagy? – kérdezi halkan.
- Igen, nyomozó vagyok, miért? – kérdezem felvont
szemöldökkel.
- Csak kíváncsiskodásból. – ránt vállat, én is így
teszek, majd újra folytatom az evésem. – Esetleg meghívhatlak egy italra? –
könyököl az asztalra.
- Attól függ milyen ital lenne. – gondolkozok el.
- Amit csak kérsz! – dől hátra.
- Egy kólát szívesen meginnék, ez már elfogyott.... –
forgatom a kezemben az üres poharat.
- Egy pillanat... – mutatja fel a mutatóujját, majd
feláll és sietősen a pulthoz sétál.
Valóban kedves fiúnak tűnik, de nem akarok első látásról
ítélkezni felette. Ki tudja milyen is valójában. A telefonom rezegni kezd a
zsebemben, úgy látszik csak üzenetet kaptam. Előkotortam és megnyitottam az
üzenetet.
„Egyeztettünk
Juliette-tel a vacsoráról, nekünk ma este megfelelne, ha neked is jó.
Nick”
Válasz írás helyett inkább megérintettem a zöld gombot és
már ki is csengett. Úgy gondoltam el kell neki mondanom, ami nemrég történt,
nem akarok még egyszer hibázni. Pár csengés után fel is vette.
- Elég lett volna egy üzenet is... – hallom meg Nick
hangját.
- Tudom, de nem a vacsoráról szeretnék veled beszélni. –
szólalok meg, eközben Jack két pohárral ült vissza elém. Intettem neki, hogy
egy kicsit várjon, amit egy bólintással nyugtázott.
- Hát miről? Történt valami? – záporoz a kérdéseivel.
- Igen, történt, de nem most szeretnék erről beszélni. –
pillantok Jack-re.
- Akkor valahol találkozzunk, bejössz még ma az őrsre,
igaz? – kérdez rá.
- Igen. – bólintok.
- Ott találkozunk úgy.... – és itt megakadt, gondoltam
befejezem helyette a mondatot.
- Úgy fél óra múlva? – kérdezek rá, minél előbb el
szeretném neki mondani a történteket.
- Nekem megfelel. – mondja, majd bontja a vonalat.
Neki nem szokása elköszönni, mielőtt leteszi a telefont?
Ez is egy olyan buta szokása lehet, mint megfogni a másik bokáját famászás
közben...
- Bocsi, csak munkaügy volt. – nézek Jackre.
- Megértem, elvégre a munka az első. – mosolyog.
- Köszönöm a kólát! – iszok bele az italba.
- Egészségedre! – tesz ő is így, csak ő narancslevet
kért.
Mit sem kell mondani hamar elment az a fél óra a
társaságában. Már kezdek meggyőződni róla, hogy kedves fiú, bár még most sem
ismerem jól, de amennyit fél órás beszélgetésből ki lehet venni, rendes
embernek tűnik. Sietősen elköszöntem tőle, majd az autómba pattantam és már
mentem is az őrsre. Nem szeretek késni, ahogy azt sem ha más teszi ezt. Úgy
tűnt pontos vagyok, ugyanis amikor beléptem még Nick sehol sem volt. Gondoltam
a várakozásig „szórakoztatom” Griffin nyomozót. Legutóbb igaz egy szál
törölközőben látott, de előtte segített nekem, ezt még meg kell neki köszönnöm. Amikor észrevett szélesen elmosolyodott, nem tudtam nem
észrevenni, hogy végignézett rajtam.
- Üdv, Griffin nyomozó! – mosolyodtam el, amikor mellé
értem.
- Hello, Stella! – nézett fel rám a székből.
- Még egyszer meg szerettem volna köszönni, hogy segített
nekem. – kezdtem bele a mondandómba.
- Ugyan, semmiség. – legyint. – Mi járatban erre? – vonta
fel a szemöldökét. – Úgy tudom elkaptátok Nickkel a gyilkost. – tette hozzá.
- Ezt megcáfoló híreket hoztam. – hervadt le a mosoly az
arcomról az emlékek miatt.
- Mi történt? – kérdezi összevont szemöldökkel.
- Ezzel meg szeretném várni Nicket, nem lenne jó ezt a
hosszú történetet kétszer elmondani. – gondolkozok el.
- Beszélt Nickkel? – kérdezte zavarodottan.
- Igen. – bólintottam és ebben a percben az említett
személy lépett mellénk.
- Mi a helyzet? – tette csípőre a kezét.
- Ezt Stellától kérdezd, neki vannak hírei. – mutat rám
Griffin nyomozó.
- Hallgatunk! – nézett rám várakozóan Nick.
- Hozok egy széket! – indultam volna el a szomszédos
asztalhoz, de Nick megfogta a karom és visszatartott.
- Az a gép a tiéd, ott van szék is. – mutat az asztalnál
elhelyezett laptopra és az előtte levő forgószékre. – A rendes gépet még nem
hozták fel, ezért egy laptopot hoztak ide, de szerintem az is megfelel, nem? –
hadarta el Nick.
- Tökéletesen. – foglaltam helyet a kényelmes széken.
- Szóval? – kérdezte Griffin nyomozó, amikor Nick is leült,
így mind a hárman szemben voltunk egymással.
- Mivel nemrég történt egy kisebb félreértés a
konzultációnk miatt, most jobbnak láttam, ha mindkettőjüknek elmondom, ami ma
délután történt velem. – kezdtem bele, de csak kérdő pillantásokat kaptam
válaszul, ezért folytattam. – Vissza kellett mennem a helyszínre, mielőtt
félreértenék nem nyomoztam, csak elhagytam a telefonom. Nem találtam a földön,
ezért fel kellett mennem abba a fészekbe, amit Nick mutatott nekem, ott viszont
nem csak a telefonomat találtam, volt ott még valami, vagy valaki. –
folytattam.
- Mi? – kérdezte Griffin nyomozó.
- Nem tudom pontosan, nagyon megijedtem, nem vagyok benne
biztos, mit is láttam, talán egy ember volt bent, de lehet, hogy egy nagyobb madár.
– mondtam zavarodottan, nem tudtam pontosan elmondani, amit akkor láttam. –
Először aludt, így ki tudtam csempészni a telefonom, ami rezegni kezdett.... –
nem tudtam befejezni a mondatom, mert Griffin nyomozó közbeszólt.
- Basszus, én hívtam magát! – fogja meg a fejét.
- Nem ez keltette őt fel. – cáfoltam meg, még mielőtt
magát kezdte volna el hibáztatni. – Azután történt valami, amit nem tudok
megmagyarázni, ezért kérem ne nézzenek teljesen hülyének. – szóltam előre.
- Csak mondja nyugodtan. – mondta biztatóan Griffin
nyomozó.
Nickre pillantottam, ő még eddig nem szólt semmit, csak
támasztotta a fejét és zavarosan nézett rám. Talán tudja, miről beszélek? Vagy
csak kíváncsi a végére? Nem tudtam leolvasni az arcáról.
- Miközben másztam le próbáltam nagyon halk lenni, ami
sikerült is, de beakadt a kezem az egyik ágba és vérezni kezdett, aztán törtét
az a dolog, amit említettem.
Ismét nem tudtam befejezni, de most nem azért, mert
valaki közbeszólt, hanem, mert előtört az a kép, hang, amit akkor hallottam,
ahogy leugrott az autómra, amikor legurult, a nagy zöld szemek, amikkel rám
nézett, kirázott a hideg. Folytatnom kellett, ahol abbahagytam.
- Olyan volt, mintha megérezte volna a vérem illatát, nem
tudom, hogyan lehetséges ez, de tényleg semmi hangot nem adtam ki, talán nagyon
halkan felszisszenhettem, mert hát fájt, de azt biztosan nem hallotta meg.
Leugrottam és beszaladtam az autómba, de mielőtt el tudtam volna menni ráugrott
a motorháztetőre. Amikor elindultam leesett, ezt nem tudom megmagyarázni... –
ráztam meg a végén a fejem.
- Mit láttál pontosan? – szólalt meg Nick.
- Én... nem... nem tudom... – dadogtam.
- Semmi baj, odaküldünk pár rendőrt, akik körül fognak
nézni. – nyugtat meg Griffin nyomozó.
- Biztosan nagyon megijedtél, ezért lehet, hogy olyan
dolgokat láttál, amik valójában nem is voltak ott. – magyarázta Nick.
- Igen, lehet. – hagytam rá.
Valahol éreztem, hogy nem fognak nekem hinni, de nem is
nagyon foglalkoztatott, tudom, hogy mit láttam, nem vagyok őrült és nem is
képzelődtem!
Sziasztok! Kiadós szünet után visszatért a Grimm megújult külsővel és energiával! Reménykedem benne, hogy ez a fejezet elnyeri majd mindenki tetszését, folytatás hamarosan. Véleményeket kommentek formájában, vagy bármilyen formában várok :)
Jó olvasást! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése